fbpx

Azt mondják, olyan lesz az éved, amilyen az első napod.

Hogy milyen volt az első napom?

Megengedtem magamnak a pihenést, a családozást és a főzés örömét.

Bár a főzést sokszor a házimunkák közé soroljuk, amikor épp nem elvárt kötelesség, akkor én nagyon jóban vagyok vele: feltölt, kikapcsol, elindítja a kreatív agysejtjeimet, és vannak napok, amikor letisztítja a gondolatoktól zsongó fejemet.

Az elmúlt évben, fura ezt bevallani egy gasztrooldal vezetőjeként, magamhoz képest alig főztem. Olyan szinten nyelt el megint a vállalkozás, hogy nem figyeltem eléggé sem magamra, és hjaj, de pocsék ezt leírni, valószínűleg a családomra sem eléggé. Kampányból kampányba, tanfolyamokból tanfolyamokba, fejlesztésekből fejlesztésekbe hajszoltam magam. Bár 2017-hez képest többször engedtem meg magamnak a pihenést, egyértelműen szembesültem vele, hogy van még hova fejlődnöm ebben…és a magamra nem figyelésnek ára van.

szénhidrát diéta cukorbetegség inzulinrezisztencia életmódváltás

Az ára pedig az: jelenleg nem vagyok top formában. Annál introvertáltabb vagyok, hogy most nagyon részletezzem, talán később írok majd róla, de legyen most annyi elég, hogy az év végén még az tartott lendületben, hogy extra kedves embereket kaptam az őszi és a karácsonyi tanfolyami csoportba, csupa szívbéli tanítványt, akikért nagyon hálás vagyok. Mintha az égiek megérezték volna, hogy nekem erre a plusz energiára nagy szükségem van, hogy kitartsak.

Ezért úgy döntöttem: változtatok. Magamért, a családomért, a tanítványaimért, és hogy a lányomnak olyan női példát tudjak mutatni, aki rendben van, divatos kifejezéssel élve: „elég jó”: nőként, anyaként, feleségként, segítőként, álom- és önmegvalósító vállalkozóként, barátként, és úgy egyáltalán: emberként.

 

Mit jelent ez rátok, az olvasóimra és a tanítványaimra nézve?

Mire számíthattok idén?

 

  • Mivel többet fogok főzni, több friss recept is lesz a blogon, és még több a tanfolyamokon. Így elképzelhető, hogy több poszt lesz a FB-on és az Instán, több tartalom a hírlevélben, de a saját ütememben, kényszer nélkül.
  • A szívem csücske, szezonális, 8 hetes, szénhidrát diétás tanfolyamok – cukorbetegeknek, inzulin-rezisztenseknek és életmódváltóknak külön-külön – frissített, még szezonálisabb tartalommal várnak titeket. A most januárban indulóban pedig vadonatúj elemként több fejezet és segédlet teszi lehetővé, hogy elkészítsd a saját éves egészségtérképedet, és önbizalom-növelő sikerélményekkel gazdagodj. Ezt a tervet fogom én is követni, így egymást is fogjuk motiválni. Már tudtok rá jelentkezni.

  • A 30 napos, dietetikus által jóváhagyott étrendjeim átalakulnak várhatóan még az első félévben, de erről majd időben mindent elmondok. Addig is elérhetőek még a honlapon a jelenlegiek 120, 140, 160 és 180 grammos verzióban. Itt találod meg őket.
  • Szeretnék több videós tartalmat megosztani veletek, erről majd fogom is a véleményeteket kérni.
  • Bizonyos időközönként tematikus webinár keretében majd kérdezni is tudtok tőlem.
  • Ebben az évben pedig elindítok még 2 olyan programot is, amelyek hosszabb távú támogatást nyújtanak, és amit már évek óta tervezek, ezekről is idejében mindent megtudtok majd.
  • Plusz tanulni is fogok, amit izgatottan várok, és ami a szakértői vonalamat fogja megerősíteni, hogy még jobban tudjalak titeket segíteni.
  • Ha pedig jön az ihlet, még az is lehet, hogy egy olyan új rovatot is indítok az oldalon, ami a feltöltődésről szól.

 

Tudom, a fenti azért elég soknak tűnik, de eltökélt szándékom, hogy mindezt a saját ütememben valósítsam meg úgy, hogy Ti is profitálhassatok belőle, sikerélményeitek legyenek, és az én mindennapjaimat is örömmel töltse meg…és végre ebben segítőim is vannak, akikért nagyon hálás vagyok.

A lényeg: több jó étel, több feltöltődés, több mozgás, több idő a szabadban, több elengedés, több kreatív óra, kevesebb megfelelési kényszer. Csak, mert megérdemlem!

Ja, és a lencsefőzeléket elsején főztem, hogy tuti elintézzem a sok főzést 2019-re! :-)

Búék nektek, helló 2019, már vártalak!

Szeretettel, Nóri

Neked mi a terved 2019-re? gyere írd meg nekem kommentben! :-)

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

Please follow and like us:
Facebook
YouTube
YouTube
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram