Bye-bye, 2023!

Január: Tervezés & Felvételi

Most már 5. alkalommal páros évösszegzéssel és évtervezéssel indítottuk az évet a férjemmel, ami mindig nagyon felemelő, egyszersmind tükröt tartó élmény számunkra. A szó pedig, amit 2023-ra választottam: az ÖRÖM volt.

Az egyik fontos felismerésem volt, hogy több örömteli megélésre vágyom az életemben, elfáradtam segítőként és vállalkozóként, sőt anyaként és feleségként is. Tudtam, hogy 2023-ban szülőként hangsúlyosabban támogatnom szükséges a kislányomat, akivel közösen úgy döntöttünk, hogy megpróbál bekerülni egy jó nevű gimi 8 évfolyamos osztályába, mert kijelentette, hogy ő egy bizonyos amerikai egyetemen akar majd doktorálni. Hát ki vagyok én, hogy elvegyem az álmait?! 😊

Nem is gondoltuk, hogy ez a folyamat a szülők számára is milyen megterhelő, még úgy is, hogy mi erre lehetőségként, de nem az egyetlen járható életútként tekintettünk.

Azt meg pláne nem gondoltuk, hogy az egész bennem milyen régi, elfojtott iskolai sérüléseket tép fel, amiket nyilván nem akartam a lányomra terhelni…és ez még csak a kezdet volt.

A jó hír, hogy ez olyan jól sikerült, hogy ő azon gyerekek közé tartozott, akik széles mosollyal jöttek ki az amúgy egyáltalán nem könnyű írásbeliről.

Február: Síelés & Betegség

Az a jó a felvételiben, hogy hónapokig elhúzódik, és mindig van miért izgulni, a következő körünk az volt, behívják-e Lilit szóbelizni. Közben annyira lebetegedett, hogy alig tudott enni, és eljött az a pillanat, amikor minden étkezési elvemet félretéve csak és kizárólag az volt a szempont, hogy valami használható bekerüljön a gyerekbe, hiszen a gyógyuláshoz is energiára van szüksége.

El nem tudom mondani, hogy mennyire sz@r és lelkileg megterhelő, amikor tehetetlen vagy és nem tudsz igazán segíteni a gyermekednek, illetve amivel orvosi tanácsra gyógyítgatnád, enyhítenéd a fájdalmát, még az is fájdalmas neki, és igazából az orvosok is csak tippelgetnek, tanácstalanul állnak fölötte.  

Nem akarom messzemenően részletezni, de onnantól kezdve, hogy a mozgó tejfogak kikerültek a buliból, napról napra jobban lett. A gyógyulás már egy nagycsaládi síelés alatt gyorsult fel igazán, és már makkegészségesen jött haza feltöltődve. Az apukája és én kevésbé, annak ellenére, hogy a családunknak hála, mi el-el tudtunk menni randizni is.

 Tovább is van, de a szülihónapom ellenére alig vártam, hogy vége legyen.

Március: Szóbeli & Tokaj

Amikor hazaértünk a síelésből, megkaptuk az értesítést, hogy Lilit szeretettel várják a kiválasztott suliban szóbelire. Nem volt könnyű menet, és bevallom, meg is lepett, hogy milyen hosszú volt. A felvételiztető tanárok nagyon helyesek voltak, de Lili annyira leszívva jött ki, hogy aznap délután és este szinte folyton evett. El is gondolkoztunk azon, hogy akarjuk-e ezt, jó lesz-e ez neki hosszú távon….és akkor még jött pár hét izgulás a tényleges végeredményig.

Addig is március végén a legkedvesebb mastermind csapatommal és párjaikkal együtt hétvégéztünk Tokajban, illetve Bodrogkisfaludon, ahova már szinte visszajárunk évről évre kicsit ventillálni, áramoltatni a női energiát és némileg világmegváltani is, de leginkább feltöltődni. 😊

Eredetileg kirándulni érkeztünk, és a csapat elszántabbik része esőben is nekiindult, a másik része pedig elment Mádra gasztrománkodni. Igen, az utóbbiak közé tartoztam…:-D

Április: Barcelona, I’m in love & SIKEEER!

Hú, de vártam! Úgy volt, ahogy az év eleji bejegyzésben is írtam, hogy Párizsban ünnepeljük a házassági évfordulónkat, és 13 év után végre visszatérünk. No, hát Párizs nem így gondolta, és eggyel forróbb lett a belpolitikai helyzet, mint számunkra komfortos lett volna, így irányt változtattunk, és végül Barcelonában kötöttünk ki, ami így utólag a lehető legjobb döntés volt.

Barcelona, úúúúristen! Már a repülő felszállásakor patakokban folyt a könnyem! Tudod, amikor megindul veled a repülőgép, egyre csak gyorsít, gyorsít, majd felszáll…na, ott kirobbant belőlem, annyira boldog voltam, és Münchenben átszálltunk, úgyhogy majdnem teljesen megismétlődött az élmény. ❤️ Barcelonában arcon csapott az életöröm már első este, pedig a csomagunk nem érkezett meg, de azt éreztem, hogy SEMMI nem tudja elrontani az örömömet. Azért szerencse, hogy volt nálunk egy váltás ruha. Erről az útról meséltem is külön, eléred Instagramon és Facebookon, de ha jól látom a Diéták & Álmok Klubban eresztettem bővebb lére az élménybeszámolót.

…és ahogy hazaértünk Barcelonából, rá 2 nappal kiderült, hogy a kicsilányunkat is felvették az általa vágyott, 8 évfolyamos osztályba! ❤️

Május: Szelidítés & Táncverseny

Még a márciusi elvonuláson mesélte a Wonderwomen egyik csapattagja, hogy volt Dora Gyula „Hogyan szelídítsünk férfit?” 2 napos tréningjén, amit egy közös párkapcsolati mediátor ismerősünk ajánlott neki, és szerinte minden nőnek receptre kéne felírni ezt a programot. Májusban erre pont szembejött velem a lehetőség, és bár épp senki nem volt a közelemben, aki ráért volna velem jönni, lenyomtam a gombot, és jelentkeztem. Bevallom, én direkt nem merültem el Gyula videóiban, írásaiban, csoportjában, így nagyon prekoncepcióm se volt, csak hallottam róla, hogy van, akinek nagyon betalál, és van, aki nagyon lázad ellene.

Szóval egy életem, egy halálom, elmentem. Amíg a regisztrációnál sorban álltam, és néha megjelent Gyula, azt éreztem, hogy hú, messziről indulunk, ha ez lesz a stílus, de azt kell mondjam, egy életre meghatározó élmény volt, rengeteg klassz és olykor fájdalmas felismeréssel, és ma már én is azt gondolom, hogy minden nőnek ott a helye. Szerintem rengeteg időt, energiát, értetlen, olykor megalázó helyzetet, álmatlan éjszakát és szétsírt arcot fogsz megspórolni magadnak, és ha lányod van – de ha fiad is, neki se mindegy, milyen női mintát/példát mutatsz.

Az már csak hab volt a tortán, hogy 2 napig annyit nevettem…nem, térdcsapkodósan röhögtem, mint szerintem 20 éve nem, szóval már csak ezért is megérte volna. :-)

(Gyula, ha olvasod, elvittem a követ Uluwatuba és eldobtam…)

A hónapot megkoronázta Lili első csoportos, látványtánc versenye, ami óriási élmény volt. Én gyerekként táncoltam (inkább táncolGATtam), és csúcs jó volt látni, milyen tehetséges. ❤️

Június: Szülői & Szülinap

Az első kisgimis szülői értekezlet a leendő osztályfőnökkel. Nagyon őszintén kevés olyan szülői értekezleten jártam eddigi szülőségem során, ami ne lett volna túl hosszú, túl unalmas és ne lehetett volna egy jól irányzott e-mailben összefoglalni a lényeget, mert a személyes jelenlét pont semmi pluszt nem adott az egészhez. Na, viszont itt szembesültünk azzal, hogy lehet ezt JÓL is csinálni, aminek a végén hálával teli szívvel azt érzed, hogy a gyereked megkapta a lottó 5-ös osztályfőnököt, aki ráadásul még pszichológus is, és minden egyes mondatánál csak bólogatni tudtunk, olykor párás tekintettel, hogy nem hisszük el, hogy ilyen tényleg létezik! ❤️

Június azért is különleges, mert 11 éve ilyenkor született a már nem is olyan kicsi lányunk. Ilyenkor 2 napos buli van, egy kispajtis zsúr meg egy családi, ahova ilyenkor én prezentálom a tortát, mert „Mama, a tiéd a legfinomabb!” Hát, nehéz ennek ellenállni…:-D

Rá 2 nappal pedig team coach-ként és csoportos facilitátorként is sikeresen levizsgáztam a Lemma Coachingnál, Wiesner Edit mestercoach támogató szervezésében. Rééémesen izgultam, mert ráadául ez a szakma előtt történt, sok számomra is ismeretlen coach-kolléga előtt. Meglepetésemre sokkal jobban éreztem magamat ebben a helyzetben, mint gondoltam, ráadásul annyi kedves és pozitív visszajelzést kaptam, hogy utána annyira fel voltam dobva, hogy alig tudtam elaludni. ❤️

Július: Bali, On The Spot, Robin Lim & Meglepetés

Csak egy szó: Bali. Ahogy írtam, erre az évre a szavam az ÖRÖM volt, és amikor év elején felfedezte a férjem egy szuper cuki dél-afrikai pár Baliról szóló videóit a Youtube-on, akkor világossá vált, hogy idén a szigorúan kettesben eltöltött nagy utazásunk célállomása Bali lesz. Március végén vettünk egy nagy levegőt és le is foglaltuk a repülőjegyünket.

Az Insta-oldalamon több mindent megosztottam erről az utazásról, ha van kedved, nézd meg ott, külön highlight is van róla. Számunkra sokkal többet adott Bali, mint akár reméltük. Az egyértelmű volt, hogy szeretnénk a 2,5 hét alatt egy kulturálisabb részt és egy pihenősebb, tengerpartosabb részt is, mégse legyen „túléltük Balit” zsúfoltságú az egész lenyomata.

Na, ehhez képest már az első napon annyi élmény ért, hogy bár a nap végére nagyon fáradtnak kellett volna magamat éreznem, teljesen fel voltam töltődve.

Az az igazság, hogy rengeteget tudnék Baliról írni, mert Bali csodálatos, és ha főleg nem a digitális nomádoktól hemzsegő, szerintem élhetetlen részekre mész, akkor tapasztalod meg az igazi Balit, a végtelenül szeretetteljes embereket, a belső nyugalmat és biztonságérzetet. Sehol a világon nem éreztem magamat annyira biztonságban, mint ott.

Amit még az Instán sem meséltem el, de volt egy végtelenül fontos pont, ami az elmúlt évben csontig hatoló és meghatározó volt. Személyes lesz, kezeld érzéssel, kérlek!

Mindig úgy gondoltam, hogy bár végül császármetszéssel született a lányunk, nem volt traumatikus a szülésem. Leginkább azért, mert egy óriási családi tragédia után csak és kizárólag az volt szempont, hogy ez a pici lány egészségesen és élve érkezzen meg a családi életünkbe. Ráadásul a sebem nagyon gyorsan gyógyult és én annyira boldog anyukája voltam, hogy ez nem is foglalkoztatott.

Egészen most tavaszig, amikor elém keverte a YouTube az On the spot 9 hónap alatt a Föld körül dokusorozatát, benne azzal a résszel, amikor Eszter és András az első babájukat várva filmet készített a Yayasan Bumi Sehat szülészeti klinikán Robin Lim amerikai-fülöp-szigeteki szülésznővel. Huh, aki látta, tudja…aki még nem látta, nézze meg!

Az utolsó ubudi napunk délutánján épp uzsonnáztunk egy klassz kávézóban (Suka Kopi), amikor csak úgy ránéztem a Waze-re, hogy vajon mégis mennyire van tőlünk a Bumi Sehat…12 percre a szállásunktól! Úgyhogy mondtam Ketutnak, a vendéglátónknak és a férjemnek, hogy „Fiúk, ide engem el kell vinnetek!”, és már indultunk is az ubudi csúcsforgalomban, ahol 2 km-t kb. 1 óra alatt tesz meg az ember. Szóval „száguldottunk” a Bumi Sehatba, ami egyszerű, mégis végtelenül nyugalmat árasztó, békés környezetben fogadott, és ahol Robinnal végül sajnos nem találkoztunk, de megtaláltuk a vitrinben a magyar nyelvű Gyermekágy című könyvét.

A nagy meghatottságomban ezzel a lendülettel az egyik padon felejtettem útlevelestül, pénztárcástul, mindenestül a hátizsákomat, amit akkor vettem észre, amikor Whatsapp-re jött egy üzenet a központtól, hogy „Anya, itt felejtetted a táskádat, eltesszük neked, amíg megérkezel!” Mekkora szerencse, hogy az adományozásnál felvették az elérhetőségeimet! …és hogy mennyire jellemző Balira az egész: végül a házigazdánk és a felesége robogóra pattanva mentek vissza a táskámért, Whatsapp-videóban közvetítették, ahogy ellenőrzik, hogy mindenem megvan-e, pénz, útlevél, kártyák, stb., és nekem nem kellett egy pillanatig sem aggódnom amiatt, hogy meglesz-e minden és hogy egy kvázi vadidegen nyúlt a táskámba és pénztárcámba. ❤️

Ó, és a legviccesebb: Dohában, éjjel kettőkor, a csatlakozásnál sorban állva kibe futottam bele? Az orvosomba, aki mint kiderült, szintén Balin volt 2 hétig! :-D

Többezer kép készült Balin, még nincs is mind leválogatva, így próbáltam párat itt is megmutatni. Még úgy is ennyi kép lett, hogy nagyon figyeltem arra, hogy ne csak a kamerán/okostelefonon keresztül lássam Balit, hanem jelen legyek, és még így is egy csomó mindenről nem is lett kép. Nagy általánosságban elmondható, hogy bár 2,5 hét hosszú időnek tűnik, Balin viszont annyira döbbenetesen sok látnivaló és megélnivaló van, hogy biztos, hogy szeretnénk még egyszer, némileg hosszabban is felfedezni, akár már a lányunkkal együtt, mert azért a végére már nagyon hiányzott, főleg a 26,5 órás hazaút során.

Augusztus: Toszkána, Umbria & Osztálykirándulás

Csak hogy kimaxoljuk a nyarat, és némileg családilag is töltődjünk a lányunkkal, augusztusban 11 napot Toszkánában és Umbriában töltöttünk. Toszkánában egy mesés farmon volt a szállásunk Firenze közelében, ahol úgy reszeltek a kabócák, hogy simára egyengették minden idegszálamat. Ráadásul egy olyan apartmant sikerült kifognunk, ami pont olyan kis otthonos volt, mintha egy ismerőstől kölcsönkaptuk volna a családi nyaralóját, felszerelve minden fontossal, de semmi extrával egy olajfaültetvény kellős közepén, ahova már megérkezni is kaland volt minden egyes kirándulásunk után. 😊

Már többször jártunk Toszkánában, mindig lenyűgöz! Az is, hogy olaszul minden sokkal jobban hangzik, szoktam mondani, hogy még a pöcegödör is sokkal szexibben hangzik olaszul. 😅

Idén délebbre is lemerészkedtünk, így voltunk Montalcino-ban, Montepulciano-ban, Assisiben újra, Perugiában, Arezzo-ban, és persze lazítottunk is. Hazafelé pedig megálltunk egy délutánra és éjszakára Padovában, ami szintúgy kellemes meglepetés volt, és az egész út során itt ettük a legfinomabb vacsorát egy véletlenszerűen, már szuper éhesen kiválasztott kis vendéglőben.

Az augusztusban még azt imádtam, hogy Lili új sulijában az osztályfőnök osztálykirándulni vitte a gyerekeket családostul, kiskutyástul Zebegénybe, ahol egyrészt a gyerekeket csapatépítette és régi diákjai meglepetésével ajándékozta meg őket, miközben mi, szülők is különféle meglepetést készítettünk elő a saját gyerekeinknek akkora, amikor majd ballagni fognak – 8 év múlva.

Hazafelé már egy új kispajtival és anyukájával kiegészülve felfedeztük Nagymaroson a Sakura cukrászdát, ahol egész elképesztő mennyiségben és minőségben találtam cukormentes desszerteket, és ahol még a pultban álló kolléga is csípőből tudta, hogy milyen édesítőt használnak, és melyik sütiben, milyen alapanyagok és mennyi szénhidrát van. Juhú! ❤️

Szeptember: Becsöngettek & Mammográfia

Becsöngettek, a lányom kisgimnazista lett, neeeem hiszem el! „Mikorlettekkora”??? Most, hogy ezt 2024 januárjában írom, már nyugodtan kijelenthetem, hogy tök jó döntés volt, hogy iskolát váltottunk. A suli, ahhoz képest, hogy „versenyistállónak” bélyegzik, eddig kifejezetten teljesíthető, a légkör támogató és emberi, az ofőről még mindig csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, de a legfontosabb: Lili vidáman megy suliba és vidáman jön haza suliból. Esküszöm, a saját iskolai élményeimet is gyógyítja…

Az On The Spot videóját Bali után pár héttel ismét megnéztem, és tudatalatt annyira beütött, hogy amikor legközelebb szembejöttek velem Robin Lim könyvei egy könyvesboltban, az összes, szülés körüli traumám felszínre tört. Most többek között azon is vagyok, hogy mindezt feldolgozzam. Ilyen év ez..

10 év után végre találkoztam egy jó barátnőmmel, akivel ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk, és aki ebben az évben megküzdött a mellrákkal, de szerencsére jól van már. Ez engem is fejbekólintott, hogy igencsak ideje végre bejelentkeznem az aktuális mammográfiára. Lekopogom, minden rendben van. Remélem, te is jársz rendszeresen szűrésre!

Október: Verkli & Barátnő

Októberre jól beindult minden: a suli, a táncórák, a hegedű, a szolfézs, és eddigre kezdtem azt érezni, hogy a napi kb. 8 órás itthoni időm lecsökkent lényegében 5-re, és nagyon éreztem annak a 3 órának a hiányát. Ugyanakkor nagyon élvezem, hogy Lilit épp ebéd után kapom meg a suliból, és a hazafelé úton jókat beszélgetünk vagy kettesben, vagy a szomszéd utcában lakó osztálytársnőjével hármasban.

Ó, és ekkorra már 1 hónapja jártam a személyi edzőhöz, és végre elkezdtem érezni a kondimon a hatását. ❤️

Ekkorra már sokadjára sétáltunk egy nagyot Andrási Nórival (TÉNÉ, Nóra mindenmentes konyhája, mindenmentes.hu), kivesézve az étrendeket, coachingot, amit menet közben mindketten elvégeztünk, az anyaság-vállalkozás-énidő szentháromságának egyensúlytalanságát, sikereinket, kihívásainkat, és mostanra bátran kijelentem, hogy barátnőre leltem benne, amiért hálás vagyok.

November: Nehéz & Fogadóóra

Amikor címszavakban felírtam, hogy melyik hónapban, mi fontos történt, akkor erre a hónapra csak ennyit voltam képes írni, hogy: nehéz. Azt éreztem, hogy ha nem lett volna tele örömprojekttel az év, megkattantam volna. Mintha minden régi fájdalmam egyszerre bugyogott volna fel. Nyilván figyelmet kértek, hogy végre ne cipeljem őket tovább.

A legjobb a hónapban az volt, hogy a gyerkőc sulijában fogadóórát tartottak, ahol pár tanárral megismerkedtünk, és megint azt tapasztaltuk, hogy szuper helyre került a lányunk, ahol a szülők és tanárok között abszolút partneri és támogató a kommunikáció. Teljesen feldobódva léptünk ki a suli ajtaján.  

Ó, és volt pár nagyon jó ebédem, beszélgetésem Angliában élő Anita barátnőmmel, Virág mediátor- „unokasógornőmmel”, végre eljutottam kedvenc kozmetikusomhoz Mirihez is, ezek mind-mind segítettek, hogy eggyel könnyebb legyen.

December: Táncgála & Családállítás & Szilveszter

Az egyik kedvenc időszakom, mert ilyenkor van a kicsi lányom éves karácsonyi táncgálája, amit a művészeti suli kortárstánctanára elképesztően profin összerak, és valódi szórakozás nem csak a gyerekünk miatt, hanem a többi táncprodukció miatt is.

Decemberben mindig összegyűlünk a Wonderwomen mastermind csapattal, A Csajokkal is, és most ráadásul Farkas Viki (Kicsi Vú) barátnőnk első családállításán vehettünk részt, ami annyira szuper és felismerésekkel teli volt mindannyiunk számára, hogy már alig várom, hogy a nagyközönség számára is meghirdesse az első nyilvános programját, hogy ajánlhassam nektek.

A karácsonyunk kifejezetten nyugis volt kiscsaláddal-nagycsaláddal, szilveszterkor pedig egy hirtelen bedobott ötleten felbuzdulva, színházban voltunk Anzsi barátnőmékkel. Csányi Sándor „Hogyan értsük félre a nőket?” 2. részét néztük meg, pont tökéletes szórakozás volt évzárásként. Hozzáteszem, vállalkozói szemmel is lenyűgöző volt látni, milyen profin volt felépítve az egész este.

Na, és ez volt az első pillanat, amikor a vállalkozósdi is szóba jött ebben az évösszegzésben.

Zárógondolatok

Írhattam volna nagyon szemfülesen ide-oda becsempészve egy-egy gondolatot a sikeres programjaimmal és a szívbéli és hatékony konzultációimmal kapcsolatban, de ahogy láthatod, ebben az évben a Diéták & Álmokon, mint vállalkozás volt a legkevesebb fókuszom. Nagyon őszintén, talán 1-2 órát dolgoztam (a Diéták & Álmok Klub nem állt meg), volt, hogy hónapokig a háttérben semennyit se, és egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor dolgoztam 8 órát vagy annál többet.

Most lehet, hogy azt gondolod, ezt hogy a fenébe csináltam…Talán még egy kicsit fel is sóhajtottál, hogy de mázlista vagyok és milyen jó nekem, és egyáltalán mi a csudát éltem akkor meg itt nehezen?!

Nem fogok nagy varázsos titkokat elárulni, de valószínűleg az előtte beletett 9 évet, és a 2016-2020-ig az akár napi 14-16 óra munkát már kevésbé irigyelnéd.

Erre az évre egyszerűen szükség volt, hogy visszataláljak a belső hangomhoz. Intuitív vállalkozóként kezdtem anno, majd kb. 6 évet tanultam különböző magas színvonalú vállalkozó- és vállalkozásfejlesztési programokban, amikért nagyon hálás vagyok, de azt éreztem, hogy menet közben a saját belső hangomat már nem hallom eléggé, és nem tudtam úgy adni, ahogy szerettem volna.

Hogy hova jutottam? Erről majd a következő bejegyzésemben mesélek.

Ahogy visszanéztem a 2023-as fotóimat, lehet, hogy csinálok egy gasztronómiai válogatást is, ha van rá igény. Írd meg szívesen, olvasnád-e!

Szuper kitartó vagy, ha idáig elolvastad! :-)

Ha pedig van kérdésed, gondolatod, felismerésed, amit megosztanál velem, örömmel olvasom, írd meg!