Sosem voltam karfiol-rajongó, pláne amikor főzték, úgy éreztem, a lakás egy alapos szellőztetésért kiált. Aztán anyukám egyszer elkészítette az alábbi receptet, és azóta mindig alig várom, hogy baconös karfiolt süssön. Kis csavar benne, hogy ebben most a sima prézlit teljes kiőrlésű házira cseréltük, de akár még el is hagyható.
Szerintünk így még finomabb lett, próbáld ki te is, főleg, ha szereted az egyszerű, gyors recepteket! A karfiol és a bacon szuper páros! Cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet.
Isteni karfiol pirított baconnel
Hozzávalók:
1,2 kg karfiol tisztítva, rózsáira vágva
15 dkg bacon kockára vágva
4 ek. olaj
3 dl tejföl
6 dkg száraz teljes kiőrlésű kenyér ledarálva
só, bors
Elkészítése:
A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A karfiolt sós vízben forrástól számított 10 perc alatt megfőzzük (ne főjön szét!), a bacont az olajon lassú tűzön megpirítjuk.
Egy hőálló tál alját meghintjük a morzsa harmadával, aztán rétegesen jöhetnek a karfiolrózsák, rá a bacon és olaj fele egyenletesen eloszlatva, rá a prézli, majd még egy réteg karfiol, bacon, olaj, prézli.
Arányosan eloszlatjuk rajta a 3 dl tejfölt, frissen őrölt borsot tekerünk rá, és mehet is a sütőbe 5 percre. Ennyi bőven elég ahhoz, hogy összemelegedjen, sütni jobban nem érdemes.
A számok:
10 dkg-ban mindössze 5,54 g szénhidrát van, egy adagban (a fenti adag negyede) 23,7 g ch van.
Tipp: Ha nem ragaszkodsz a prézlihez, próbáld ki darált mandulával, úgy még kevesebb ch lesz benne!
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Sokszor bajban voltam, mit egyek uzsonnára terhességi cukorbeteg kismamaként, és a Korpvit kekszet – bár szeretem – valljuk be, nem a kulináris élvezetért esszük. Ma egy olyan kekszet hoztam Neked, amittízórairaésuzsonnárais ehetsz, vagy ebéd után desszertként (persze, ha belefér a szénhidrát-mennyiségbe). Jó kisnasilehetgyerekeknekpl. almával egy hétvégi gyerekzsúron is, ha picitegészségesebb ropogtatnivalókat szánsz nekik. Ahogy pedigbetölti az illata a teret, helyből eszedbe jutnak a közelgő ünnepek. Na, nem a gyomorgörcsös rohangálás, hanem akandalló-meleg hangulat. :-) Cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén pedig a szénhidrát diéta része lehet ez a finom keksz.
FŰSZERES KEKSZ ROPOGÓS MANDULÁVAL
HOZZÁVALÓK (35 DB):
6 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg mandulaliszt vagy szezámliszt
4 dkg fehér tönkölyliszt
1/2 kk. őrölt fahéj
1/2 kk. frissen őrölt bors
1/2 kk. frissen őrölt szerecsendió
1 csipet só
5 dkg nyírfacukor
2 dkg kókuszvirágcukor
12 dkg puha vaj
5 dkg hámozott mandula durvára vágva
ELKÉSZÍTÉSE:
A liszteket, a sót és a fűszereket összekeverjük.
A cukrokat a vajjal pár perc alatt habverővel kihabosítjuk, hozzáadagoljuk a lisztet is, habverővel elkeverjük, majd kézzel gyorsan összedolgozzuk.
Egy kb. 40 cm hosszú folpackba tekerjük a hosszúkás hengerre gyúrt tésztát, és annak segítségével egy kb. 20 cm-es hurkát formázunk. Betesszük ¼ órára a fagyasztóba.
Bemelegítjük a sütőt 175 fokra, 2 tepsibe sütőpapírt teszünk.
¼ óra elteltével kivesszük a tésztát a mélyhűtőből, és egy jó éles késsegítségével kb. félcentis karikákat vágunk, amelyeket egymás után a sütőpapíros tepsibe fektetünk egymástól 2-3 centire.
Megszórjuk a tetejüket a mandulával, kicsit meglapogatjuk, és már mehetnek is a sütőbe. Kb. 10-12 perc alatt lesznek kész (sütőfüggő).
Tippek:
Tehetünk hozzá fél kk. gyömbért is, még jobb lesz.
Ragasszunk össze kettőt valamilyen savanykás lekvárral. Cukorbetegek diabetikus lekvárral (és számolják hozzá a lekvár ch-értékét is!).
Erős fűszerek nélkül pici gyermekeknek is adható.
Ha nem vagy cukorbeteg, a nyírfacukor helyett teljes egészében használhatsz kókuszvirágcukrot, úgy még finomabb lesz a keksz.
A SZÁMOK:
Egy darab kekszben 3,43 g szénhidrát van. :-)
Megjegyzés: Ha cukorbeteg vagy, és netán rosszul reagál a szervezeted a kókuszvirágcukorra (amit egyébként alacsony glikémiás indexűnek tartanak, de sajnos nincs egységes álláspont) vagy ódzkodsz tőle, kérlek, inkább helyettesítsd nyírfacukorral vagy eritrittel, illetve egyéb, számodra bevált édesítővel.
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Ha választanom kéne csirkés ételek közül, ez a sajtos csirke biztosan előkelő helyen végezne. Annyira omlós és zamatos, hogy az ember csak enné és enné, amíg a tepsi ki nem ürül. Egy hétvégi vendégségben garantált sikert arat, a maradékot (már ha ez előfordulna) vidd magaddal hétfőn ebédre. Cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet. :-)
PAZAR SAJTOS CSIRKE
HOZZÁVALÓK:
1 kg filézett csirke (mell, comb vegyesen)
2 ek. teljes kiőrlésű tönkölyliszt
3 buci gerezd fokhagyma kinyomva vagy finomra reszelve
2 dl tejföl
20 dkg reszelt sajt (tetszőleges kemény/félkemény sajt pl. Gouda, de parmezán típusú sajttal is működik)
só
ELKÉSZÍTÉSE:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra, egy kb. 20x30cm-es tepsit vékonyan kiolajozunk.
A lisztet a fokhagymával kézzel elmorzsoljuk.
A csirkehúst papírtörlővel leszárogatjuk, finoman besózzuk, megforgatjuk a fokhagymás lisztben és a tepsiben egymás mellé rakjuk.
Meglocsoljuk a tejföllel, megszórjuk a sajttal, alufóliával lefedjük, és 1 óra alatt puhára sütjük az előmelegített sütőben.
1 óra múlva levesszük az alufóliát és még kb. 15-20 percig sütjük 200 fokon, hogy szép színe legyen.
Az egész tepsi sajtos csirkében kb. 6 g szénhidrát van.
Ha cukorbetegként vagy IR-esként szénhidrát diétát kell tartanod, akkor egy adag hús mellé kb. 12 dkg főtt bulgurt (nyersen 4 dkg) és kb. 15 dkg alma-cékla salátát fogyaszthatsz.
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Tudom-tudom… Jön a Márton nap, és kacsát enni minimum szentségtörés, de valljuk be, a hagyományokon túl már-már kicsit banális libát enni, így mi most kacsával lázadunk. Méghozzá egy isteni, illatos, csontról leomlós kacsával. Bár nem gyors recept, mégsem kell órákat mellette állnod. Tipikusan olyan étel, ami kezdő háziasszonyoknak is meghozza az önbizalmát. Tényleg! :-) A recept cukorbetegség és inzulin-rezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet.
Kívül ropogós, belül csontról leolvadós sült kacsacomb
Hozzávalók (6 főre):
6 db konyhakész kacsacomb
6 teáskanál vaj
3 gerezd buci fokhagyma vékony szeletekre vágva
4-5 db kakukkfűág
2 dl jó minőségű száraz fehérbor vagy rozé
só, bors
Elkészítése:
A kacsacombokat jó alaposan dörzsöljük be sóval (ne spóroljunk), és tegyük a hűtőbe (legalább 5 órára, de ha előző este tesszük be, még jobb).
Pihentetés után letörölgetjük róla a sót, és bőrös felével lefelé betesszük egy vastag aljú, nagy átmérőjű lábasba, és rájuk helyezzük az 1-1 kanál vajat. Lehetőleg ne feküdjenek egymáson.
Rászórjuk a fokhagymát és a kakukkfüvet, felöntjük a borral, lefedjük, majd nagyon lassú tűzön 2-2,5 órán át pároljuk. A lényeg. hogy ne forrjon, csak nagyon óvatosan gyöngyözzön, hogy a zsírja finoman kiolvadjon . Pár tekerésnyi borsot is tehetünk hozzá.
Amikor kész, hagyjuk kihűlni, majd a kacsacombokat átemeljük egy tepsibe, és 200 fokra előmelegített sütőben először bőrével lefelé, majd fordítva 15-15 perc alatt pirosra-ropogósra sütjük.
Lilakáposztás-mandulás kölessel (recept hamarosan) tálaljuk. Ugye nem is volt bonyolult? :-)
A számok:
Azon ritka recept, aminél le merem írni, hogy praktikusan szénhidrátmentes és nem számoltam.
Tipp: Libával is működik! ;-)
Ha elkészítetted, írd meg nekem kommentben, hogy sikerült. Ha van kedved, küldd el a fotódat is róla. :-)
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Azt hiszem, kiderült már az eddigi receptjeimből, hogy nagy céklarajongó vagyok. Ma egy szuper levest hoztam, amibe a cékla mellé káposzta is kerül. Elsőre talán furcsán hangzik, de ha egyszer megkóstoltad, hamarabb fogod újra megfőzni, mint gondolnád. Ezeken a ködös napokon, amiket ígérnek, pedig kifejezetten feldob ez a leves a vidám színeivel. :-) Cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet.
Tartalmas, rostban gazdag, alacsony szénhidráttartalmú, egyszerű és gyors. Nem utolsó szempont, hogy a Kétévesem is simán megeszi. :-)
Cékla-káposzta leves
Hozzávalók:
50 dkg lila káposzta
50 dkg cékla apró kockára vágva
5 dkg vöröshagyma finomra vágva
2 buci gerezd fokhagyma apróra vágva vagy reszelve
3-4 db babérlevél
2 tk. só
1 tk. bors
3l + 1 dl víz
2dl tejföl
2 dkg rizsliszt
2-3 ek. almaecet (6%)
1 ek. olaj
Elkészítése:
A vöröshagymát a sóval az olajon megpároljuk, majd hozzáadjuk a fokhagymát. Amint érezzük a fokhagyma illatát, hozzákeverjük a céklát, és kb. 5 percig előpároljuk.
Míg párolódik a cékla, a káposztát megtisztítjuk (a szélső leveleitől), elfelezzük, a torzsáját kivágjuk, majd vékonyan felszeleteljük, néhányszor keresztben is átvágjuk. Mehet a céklához.
3 liter vízzel felengedjük, hozzátesszük a babérlevelet, és forrástól számítva kb. 20 perc alatt megfőzzük.
Amíg főnek a zöldségek, a tejfölt simára keverjük 1 dl vízzel és a rizsliszttel, besűrítjük vele a levest, és ízesítjük a borssal és az almaecettel.
A számok:
10 dkg levesben mindössze 2,56 g szénhidrát van, 1 adagban (30 dkg) pedig 7,68 g.
Megjegyzés: Ha cukorbetegként vagy IR-esként szénhidrát diétát kell tartanunk, ez a szénhidrátmennyiség nem lesz elég, de ha vágyunk egy jó levesre egy hosszú nap után, remek kezdete lehet a vacsoránknak.
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Lipták Nóra vagyok, Nóri, egykori terhességi cukorbeteg, jelenleg IR-es. Célom, hogy segítsem az életmódváltásodban való elindulásodat és akár rutinos diétázóként is új lendületet kapj.
Diétázz velem Te is jóízűen és szélsőségektől mentesen!
A dietakesalmok.hu-n található tartalom (képek és videók is!) a szerző, Lipták Nóra szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (2016. évi XCIII. törvény alapján), annak bárminemű – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Diéták és Álmok oldalról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a dietakesalmok.hu oldalra való élő hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív webes linkkel hivatkozik a dietakesalmok.hu-ra.
ARCHÍVUM
Archívum
Set Youtube Channel ID
Tájékoztatunk, hogy ez az oldal, mint a legtöbb weboldal - a jobb felhasználói élmény érdekében - sütiket használ. Honlapunk használatával ezt tudomásul veszed, köszönjük.