Helló, 2023!

Helló, 2023!

Itt is vagyok az előző, 2022-es évösszegző blogbejegyzésem folytatásával, a 2023-as tervekkel 😊

Ahogy egy adventi Insta-posztomnál említettem, az volt az egyik felismerésem december elején, amikor elővettem a tavalyi Year Compass-t, hogy 2022-re nemhogy szavam, de tervem sem volt igazán. Nem is csoda, hiszen, ha visszagondolok 2023-ra, az első szó, ami eszembe jutott, az a KIÉGÉS volt.

Nos, idén január elején visszatértünk a Mala Gardenbe, és nem csak a 2022-es évet értékeltük, hanem most a 2023-as tervezés sem maradt ki. Sőt! Szavam is lett, amit majd a bejegyzés végén el is árulok. 😊

Mi mindent tervezek 2023-ra?

Ez most 3 területre osztom, így szerintem neked is, nekem is könnyebben átlátható lesz. A három terület pedig: Diéták & Álmok, magánélet és egészség. Kezdjük is!

 

TERVEK 2023-RA:

DIÉTÁK & ÁLMOK, EGÉSZSÉG, MAGÁNÉLET, CSALÁD

paradicsomos-kolbászos tészta szénhidrát diéta cukorbetegség inzulinrezisztencia

DIÉTÁK & ÁLMOK

Szakmai élet és vállalkozói szempontból előreláthatólag – és rugalmasan kezelve a kitűzött célokat – a fő fókuszom a Diéták & Álmok klubon és az életmódváltás segítő coaching-mentoring konzultációs folyamatokon lesz.

A klubban jelenleg 120 ember tesz nap mint nap az egészségéért, és minden nap teszek azért, hogy ez számukra hasznos és értékes legyen. Jelenleg ott tartunk, hogy

  • 320+ recept,
  • 66 tudásanyag,
  • minikurzusok
  • segédletek és
  • webinárok felvételei segítik az életmódváltókat a zárt felületen, ezen túl rendszeresen szokáskialakító kihívásokon vehetnek részt, amelyek táplálják a testet, a lelket és elmét is. 😊

Látni a fejlődésüket, eredményeiket pedig számomra is mindennap szívmelengető. A legszebb pedig az, hogy minden résztvevő más, más történettel, háttérrel, élethelyzettel, és lélekemelő, ahogy támogatják egymást is! ❤️

Ahogy az előző blogbejegyzésemben írtam, most már coachként/mentorként is segíteni tudom azt, aki megakadást észlel magán az életmódváltásban, és személyesen velem szeretne közvetlenül dolgozni (erre önmagában a klub keretei nem adnak lehetőséget). Így többekkel már 12 hetes folyamatokban fókuszáltan dolgozunk, és csoda látni a fejlődésüket! ❤️

Tervezem még, hogy a Cukorbeteg Kismama Programot is némileg frissítem.

Illetve idén végzek csoportos facilitátorként is, így várhatóan ősszel már ezzel kapcsolatban is lesz már programom, de erről egyelőre ennyit mondhatok csak el. 😉

Amit tudok még, hogy nem akarok görcsösen kommunikálni a közösségi médiában csak azért, hogy az algoritmusok szeressenek. Hidd el, neked és nekem is jobb, ha nem nyilvánulok meg csak azért, hogy semmiről beszéljek, de arról habosan és hosszan! Hiszem, hogy hosszú távon csak az visz előre, ha önazonos tudok maradni, épp ezért vannak hangosabb és csendesebb időszakaim is, és ezzel a gondolatisággal egyre inkább együtt is tudok élni. 😊

 

Egészség

Gondolhatnád, hogy a tizenéves tapasztalatomnak köszönhetően biztos minden mindig tökéletesen megy! De neeeem! Eleve, ha valaki a tökélyt tudja csak elfogadni, annak elég nagy eséllyel kudarc lesz a vége, és észre sem veszi, hogy egy csomó kisebb-nagyobb lépést sikeresen abszolvál napi szinten. Szóval nem, én sem vagyok robot, pedig a maximalista felemnek lenne rá igénye, elhiheted!

Nekem az segít évek óta, hogy ahogy megtervezem éves, havi és heti, napi szinten a munkámat, a családi teendőket, úgy van egy Nóri-sávom is minden naphoz, ahol ott szerepel, amit mindenképp meg akarok valósítani magammal kapcsolatban.

Ebben szerepel étkezés, mozgás, folyadékfogyasztás, alvás, de barátnőzés és kozmetikus is. 😊

Mindig, minden sikerül? Dehogy, de sorvezetőként, emlékeztetőként segít az útontartásban, és biztos eggyel többet teszek magamért, mintha semmi nem tennék, vagy meg se próbálnám. 😊

Idén számomra a hangsúly a mozgáson és a feltöltődésen lesz, illetve valamin, amihez a szavam is kapcsolódik, de azt tudod, majd csak a végén árulom el! 😉

 

Magánélet, család, barátok

Az évben lesznek meghatározó pontok, mint például

  • Lili felvételije, amit igyekszünk ép ésszel, szeretetteljesen megélni, és nem hagyni, hogy a saját rossz emlékeink határozzák meg a kislányunknak ezt az élményt.
  • Az idei nagycsaládi síelés, ahol legalább 3-szor szeretnék jókedvűen, szikrázó napsütésben, könnyedén síelni, és mellette túrázni is.
  • Áprilisban elszökünk pár napra Párizsba házassági évfordulózni, ahol 13 éve megkérte Norbi a kezemet. December 31-én, hirtelen felindulásból le is foglaltuk a jegyünket, nehogy elsikkadjon az ötlet! 😅
  • Cél, hogy olyan feltöltő programjaim/programjaink legyenek, ahova nem tudom/se akarom elvinni a laptopot, és a családi nyaralásunkat minimum így megélni. Tavaly csak napi 15 percet engedélyeztem magamnak, és nagyon jólesett a gépnélküliség, fejlődőképes vagyok. 😅
  • Szeretnék kijutni az Apukám legalább egyik nemzetközi vívóversenyére. Veterán világversenyekre jár 70+ évesen, és még sikeres is, elképesztő!
  • Szeretnék újra táncolni járni, amit imádtam, de valahogy kikopott az életemből.
  • Az évre klassz baráti programjaink is lesznek, az első már fix: egy tokaji túrázás, már alig várom. ❤️

Ezek egyelőre a már kitűzött célok. Még van pár gondolat és úti cél a tarsolyban, de ezek még képlékenyek.

Az idei szavam pedig ez: ÖRÖM. Szóval a fentiek megvalósításában ez mindenhol szempont lesz!

Te választottál szót magadnak idénre? Mi szólított meg? Örömmel veszem, ha megírod nekem akár kommentben. 😊

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

Viszlát, 2022! Ezért szerettelek mégis!

Viszlát, 2022! Ezért szerettelek mégis!

Eggyel belassultabban indul az év, mint gondoltam, de ennek most biztos így kellett lennie. Ma már a kicsilányom is iskolába ment, és ilyenkor részben elönt a tettvágy, másrészt azt érzem minden ilyen szünet után, hogy szükségem van legalább 1-2 napra, hogy jobban elkezdjem hallani a gondolataimat, és hogy felvegyem az üzemi hőmérsékletet. Egy évösszefoglaló blogposzt megírásához nyugi kell, nekem legalábbis tuti. No, aztán 2023 jól be is rúgta a kaput, és túlvagyunk egy írásbeli felvételin is!

2022-re szinte egész évben úgy gondoltam, hogy nehéz volt, ült rajta valami teher, mintha egész évben mindenkin lett volna egy 40 kg-os hátizsák. Nem akarom eltagadni a nehézségeket, mert volt a házam táján kiégés és betegség, és a nagy- és kisvilági híreket sem tudtam teljesen kizárni az életünkből, óhatatlanul hatottak ránk.

Ugyanakkor rengeteg jó is történt 2022-ben, amiért hálás tudok lenni, így most álljon itt havi egy abból a csokorból, amiért 2022-t szeretni tudtam. Hozz egy teát, kávét, ami jólesik, hosszú lesz. 😊

 

 

4 éves blog szénhidrát diéta cukorbetegség inzulinrezisztencia

Január: Tervezés

Most már évek óta elvonulunk az év első napjaiban kettesben páros- és családi tervezésre, így tettünk 2022-ben is, amikor 3 napra a Várban egy hangulatos és szuper konyhájú kis hotelbe mentünk, ahol értékeltük a 2021-es évünket, illetve megterveztük és átbeszéltük, mit akarunk 2022-ben megvalósítani saját magunk, párként és családilag is. Mindig sokat ad, így szívből tudom másoknak is javasolni!

 

Február: Síelés

A másik fix program a nagycsaládi síelésünk, és hosszú évek után ismét olyan örömöt tudott adni a csúszkálás, amit már nagyon régen nem éreztem. Ráadásul most már a kislányunk is síel, így még inkább extra élmény volt, ahogy a 3 generáció együtt szelte a lankákat.

 

Március: Coach leszek!

Belevágtam a Lemma Coach képzésbe, hogy még jobban tudjam, akár személyesen segíteni a hozzám forduló, életmódváltásukban megakadt, esetleg elindulás előtt toporgó cukorbeteg és inzulinrezisztens ügyfeleimet. Bevallom, amikor először felvetették nekem (Köszi, Ungvári Judit! ❤️), hogy próbáljam meg, csípőből elvetettem, mert hogy „coach-okból Dunát lehet rekeszteni”! 😊

Április: Könnyebbség

A hónap, amikor elkezdtem együtt dolgozni Szilvivel, aki FB-hirdetésekkel kapcsolatban határozottan megkönnyítette az életemet 2022-ben. Szeretem, amikor valaki tudja és érti is, amit csinál, odafigyel folyamatosan a számok alakulására, szükség esetén pedig korrigál…helyettem. Mert nem szükséges mindent magamnak csinálni, ha van, aki jobban csinálja! 😅 Andy mellett ő is egy fontos bástyám. Ráadásul 1-es típusú cukorbetegként az év végén egészséges és gyönyörű kisfia született, öröm látni a boldogságát! Hála-hála! ❤️

Május: Klub

Már régóta terveztem, és ilyen-olyan formában már volt hosszabb mentorprogramom, de májusban végre elindult a Diéták & Álmok klub, ahol már 120 lelkes, életminőségén javítani szándékozó tesz nap mint nap az egészségéért. Szuper csapat, öröm velük dolgozni és látni, ahogy megvalósítják lépésről lépésre a 6+1 lépéses életmódváltó sikerösvényt! ❤️

Június: Hegedű & Svájc

 

A kislányom első hegedűhangversenye. Igen, pont olyan volt, közben nagyon megható és elképesztő, hogy 1 év alatt eljutott oda, hogy kottából hegedül közönség előtt teljes figyelemmel. Nagyon büszke vagyok rá, a tanára, Márti, pedig egy tündér! ❤️

Ebben a hónapban még fontos kiemelnem, hogy voltunk Svájcban 10 napot, figyelembe véve programok szintjén, hogy egy 10 éves is velünk van:

  • fürdőztünk egy szuper szabadstrandon Zürichben a gyors sodrású Limattban és partján;
  • ugráltunk az auensteini strand 3 méteres trambulinjáról;
  • kirándultunk a Rigin a Vierwaldstätti-tóban és a képeslapszerű tájban gyönyörködve;
  • bejártuk Zürichet (az állatkertet is, mert az nálunk mindenhol jolly joker program), Luzernt és Schaffhausent;
  • megnéztük a Rajna-vízesést, és
  • némileg szociális életet éltünk kedves rokonokkal, akikkel ugyan ritkán, de annál nagyobb szeretetben találkozunk.

Svájccal kapcsolatban még tartozom egy úti beszámolóval, előbb-utóbb jövök vele. 😊

Július: Kiégés & Családtalálkozó

Már egy ideje nyunnyogtam. Kint is, bent is. Leginkább bent. Nem volt lendületem. Semmihez. Elfáradtam. Munkában. Családban. Magamban. Nekem akkor nem 2 éve tartott a home office, hanem 7 éve. Elszigetelődtem. Munkán kívül a szociális kapcsolataim beszűkültek. Szeretek egyedül lenni, és mivel introvertált vagyok, szükségem is van rá, hogy néha senki ne szóljon hozzám…de ennyire nem.

Aztán jött az összeurópai családtalálkozónk. Képzelj el 65 egymást szerető embert, 3-tól 80 évig (Oh, pardon, 79! 😉) 5 országból 5-6 féle nyelvet kutyulva és kézzel-lábbal beszélgetve, olykor sírva röhögve. A legmelegebb napokon (40-41 fokban) Dunabogdányban egy szuper helyes panzió medencéjében vagy annak partján hajtőtől kislábujjig 50 faktoron napkrémben. :-D Régi fotók, régi történetek, sosem látott kisunokatesók első találkozása egymással, Európa túlfelén lakó rokonnal beszélgetés PCOS-ről, endometriózisról, intimtornáról és meddőségről. Élmény volt látni a különböző testalkatú női rokonok szépségét. Annyira jó találkozás volt! ❤️

Augusztus: Kiégés után magamra találás

Annyira feltöltődtem a családtalálkozón, hogy azt éreztem, visszatért belém az élet, visszakaptam magamat, a hangomat, az életkedvemet, és egyértelművé vált, hogy borzasztóan fontos még tudatosabban odafigyelnem a feltöltődésre, és arra, hogy 3 havonta legyen valami klassz, legalább 3-4 napos feltöltő programom, ahova nem tudom elvinni a laptopomat se…és ez prioritás, amit elméletben tökéletesen tudtam, de a gyakorlás még kevésbé ment. 😅

Szeptember: Wonderwomen Mastermind

2021 után 2022-ben is elvonultunk a Csajokkal 3 napra Bodrogkisfaludra, ahol némileg gasztrokalandozunk, lelkizünk (jó sokat 😅), medencézünk egy szuper vendégház kertjében, lehet szaunázni, dézsafürdőzni, és nagyjából 2-t pislogunk, és már megyünk is haza. Minimális biznisztéma is van, ha már vállalkozók vagyunk, de ez a 3 nap inkább rólunk és egymásról szól. Hálás vagyok, hogy vagyunk egymásnak! ❤️

 

Október: Levizsgáztam…

…Lemma Coach-ként. Életem egyik legjobb döntése volt a képzés. Nem csak azért, mert úgy érzem, passzol hozzám a szemlélet és szakma, hanem azért is, mert Wiesner Edittől rendkívül sokoldalú és gyakorlati eszköztárat is kaptam, ami nem csak az ügyfeleim számára hasznos, hanem nekem is a mindennapokban. Most már élesben is dolgozom, és minden nap hálás vagyok, hogy segíthetek az érintetteknek! ❤️ Jelenleg a Diéták & Álmok klub tagjainak van elsőbbsége, hogy személyesen dolgozzanak az elakadásaikon, megfejlődnivalóikon velem. Ha csatlakoznál a klubhoz, IDE kattintva teheted meg!

November: Mala Garden Norbival & évtervezés

Hogy el ne felejtődjön az a rendszeres feltöltődés, azzal a lendülettel le is foglaltunk egy hosszú hétvégére a szobánkat a siófoki Mala Gardenben. Kicsit le voltunk robbanva, mégis annyira jó élmény volt minden szempontból a szálloda (gasztronómiai aspektusból is kimagasló – igen, ez mindig fontos, és nem feltétlenül az, hogy puccos legyen), hogy eldöntöttük, 2023 elején ide térünk vissza az éves tervezésünkre. Így is lett, de erről majd írok jövöre. 😅

December: Táncgála & szilveszter

Az év egyik megkoronázása Liliék művészeti sulijának kortárs táncgálája, ahol az elsős kismanóktól a továbbképzős gimnazistákig minden évfolyam fellép 1 vagy 2 elképesztően komoly koreográfiával. Áll-leesős és megható élmény egyszerre. ❤️

Nem is tudom, hány év után először újra felnőtt társaságban – a masterminddal + párjaikkal – szilveszteri „buliztunk”. Annyira szuper volt, hogy én, akinek nagyjából fél 10-kor lefő a kávéja, hajnal fél 5-kor felküdtem le. 😅 Anzsiék szuper házigazdák voltak, tökéletes évzárás és évkezdet volt másnap egy sétával a Gödöllői Arborétumban. ❤️

 

Úristen, de hosszan írtam! Itt vagy még? Ha igen, gyere vissza a napokban, mert mutatom, mit tervezek 2023-ra! 😊

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

A nagy cukorbetegség és inzulinrezisztencia körkép

A nagy cukorbetegség és inzulinrezisztencia körkép

[ÉLETMÓDVÁLTÓ KÖRKÉP] Az elmúlt 9 évben több mint 4.200 cukorbeteg, inzulinrezisztens, életmódváltó és terhességi cukorbeteg résztvevőnek segítettem a csapatommal elindulni az életmódváltásban. Mindig fontos szempont volt, hogy folyamatosan fejlődjünk, és szeretnénk még jobban megismerni Téged, hogy még jobban tudjunk segíteni neked és az olvasóinknak.

Hogy lássuk, hogy is áll most ez az ország, összeállítottam egy nagy cukorbetegség, inzulinrezisztencia és életmódváltás kérdőívet. Ez a főként rövid válaszos vagy feleletválasztós kérdőív teljesen anonim, köszönjük, ha Te is kitöltöd lehetőleg még most, de legkésőbb 2023. 10. 31. kedd éjfélig! :-)

A következő napokban/hetekben összesítjük a válaszokat, és a hírleveleimben veled is megosztom majd a felmérésünk eredményét.

A kérdőív kitöltési ideje: kb. 5-10 perc (letesztelve, abszolút személyiségfüggő😅).

Nagyon köszönjük, ha meg is osztod másokkal, hogy minél relevánsabb felmérést tudjunk végezni! ❤️

KÉRDŐÍV KITÖLTÉSÉHEZ KATTINTS IDE, AZ ALÁBBI KÉPRE VAGY A GOMBRA! 👇

paradicsomos-kolbászos tészta szénhidrát diéta cukorbetegség inzulinrezisztencia

Ha szeretnél értesítést kérni az eredményekről, kattints IDE!

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

Ilyen volt 40 évesnek lenni!

Ilyen volt 40 évesnek lenni!

Milyen volt 40 évesnek lenni? Röviden? Jó. Bővebben? Nem jó. Köszönöm a figyelmet, mindenkinek jó éjszakát! 😊

Nyilván ez nem ennyire fehér vagy fekete. 😊

Mielőtt eljött volna a 40. szülinapom, nem értettem, hogy miért nyunnyognak ezen nők, hiszen azt láttam, hogy viruló 40-es nők vannak, akik rengeteg mindent megvalósítanak, miközben letesznek egy csomó megfelelési kényszerből fakadó akadályt és műmosolyt.

Na, ehhez képest ahogy közeledett napról napra a 40. életévem, úgy nőtt bennem a feszültség, és kezdtem el nyunnyogni, és fogalmazott meg a kisördög bennem idegesítőbbnél idegesítőbb kérdéseket:

  • Akkor ez most innentől már tényleg a B oldal?
  • Nem fogom érteni a fiatalokat?
  • Öreg leszek ahhoz, hogy még babám legyen?
  • Ha lesz még gyerekem, én leszek a legidősebb anyuka a szülőin?
  • Fogom még érteni a problémáit?
  • Akkor én most középkorú vagyok? (Itt felsejlett, hogy amikor kisiskolás voltam, egy 35 éves embert simán leközépkorúztam…a francba!)

 1 éve a szülinapomon megfogadtam, hogy ez lesz eddigi életem legjobb éve. Nekem a 30 is szuper volt, ez is az lesz! 😊

Úgy indult, hogy előtte pár nappal épp Ausztriában síeltünk a családdal, és 1 napra átugrottunk Veronába. Csodás időnk volt, istenit ettünk, még Júlia erkélyénél sem volt tömeg, a kislányommal fel is mentünk, hazafelé pedig megálltunk Padovában vacsorázni, és egy olyan pizzázót találtunk, ahol 7 féle lisztből készült tésztát választhattunk.

Másnap jött a hír, hogy Olaszországban gubanc van a koronavírus miatt.

Még épp randiztunk egyet a szülinapomon Sárközi Ákos Textúrájában, majd rá 3 héttel bezárták az iskolákat és elkezdődött ez a home office-os/home schoolingos őrület.

Nesze neked jobban magadra és egymásra figyelés!

…nagyjából sejtettük, hogy a 3 nagy utazásunk (10 éves házasok voltunk és mindketten 40 évesek lettünk) és rengeteg randi ugrott.

Tudom-tudom, vannak ennél fontosabb dolgok az életben, de erre én most 8 év anyaság és 5 év „picit” güzü vállalkozói lét után aaaannyira vágytam. Szóval kicsit duzzogtam…na, jó, nem kicsit. 😊

Azért az élet nagy rendező, hogy az ember helyre tegye magában a prioritásokat.

Az ősz folyamán az Apukámnál rosszindulatú daganatot találtak, a szomszéd 6 éves kisunokájáról pedig gyakorlatilag lemondtak az orvosok, és január óta már csak az emlékét ölelheti magához a családja. Lehetsz bármilyen pozitív, jövő felé optimistán tekintő személyiség, ezek a helyzetek a földre csapnak, és még hálásabbá tesznek azért, amid van.

Egy előző blogbejegyzésemben írtam arról, hogy miért szerettem mégis 2020-at, de a kép a fentiekkel teljes. Tulajdonképpen rengeteg jó dolog is történt velem mind nőként, mind anyaként, mind feleségként, mind vállalkozónőként….és gyerekként is.

Ugyanis az apukám, úgy tűnik – lekopogom – az eredményei alapján jól van, és ma délután az anyukámmal árvácskákat ültettek a kertünkbe, mint évek óta a szülinapomkor mindig. Meghozták nekem a tavaszt! ❤️

Ja, és bár néhány ősz hajszállal beljebb vagyok, nem gondolom, hogy ez a B oldal már, inkább a 2. harmad kezdete! Azt sem, hogy öreg vagyok, sem vágyom 18 évesnek lenni (azért végre kialakítottam egy bőrápolási rutint, tuti, ami biztos). 😉

Ami még jó, hogy 40 évesen már pont megengedheted magadnak, hogy ne érdekeljen, ki, mit szól ahhoz, hogy lősz egy szelfit a lányod óriási unikornis úszógumijával. 🤪

Szülinapom alkalmával pedig én is megajándékozlak majd téged, figyeld a Facebook-oldalamat vagy az Instámat!

Örömmel veszem, ha megírod nekem, hogy te hogy élted meg a 40. szülinapodat, és mi jobb a 4. X után!

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

GŐZGOMBÓC PALACSINTA CUKOR- ÉS GLUTÉN NÉLKÜL

GŐZGOMBÓC PALACSINTA CUKOR- ÉS GLUTÉN NÉLKÜL

Ha nem lenne ez a fránya koronavírus, jelenleg épp síelnénk, és kipipálná a család az idei hütte-kínálatot a Leberknödelsuppe-tól a Wiener Schnitzelen át a gőzgombócig. A kislányom és a férjem nagy gőzgombócrajongó (én csak lennék, de hát tudjuk mennyire IR-barát…semennyire), de én még sosem csináltam, és mivel megalkottam ezt a cukormentes, gluténmentes gőzgombócos amerikai palacsinta verziót, amit én is megehetek, már nagy valószínűség szerint nem is fogok. 😊 Cukorbetegség és inzulinrezisztencia, IR diéta esetén a szénhidrát diéta része lehet.

CUKORMENTES GŐZGOMBÓC PALACSINTA GLUTÉNMENTES ZABPEHELYLISZTTEL

 

 

diétás csörögefánk szénhidrát diéta

 

 

Hozzávalók:

A palacsintához:

  • 25 dkg zabpehelyliszt
  • 2 dkg steviás eritrit
  • 1 csipet só
  • 1 csomag sütőpor
  • 0,5 dl cukrozatlan habtejszín
  • 2,2 dl víz
  • 1/2 tk vaníliapor vagy 1 vaníliarúd kikapargatott magjai
  • 2 tojás
  • 5 dkg olvasztott vaj vagy olaj

A sodóhoz:

  • 2 dl 30%-os habtejszín
  • 4 dl víz
  • 1 vaníliarúd kikapargatott magjai
  • 2,5 dkg steviás eritrit
  • 2 tojássárgája

Az összeállításhoz:

  • cukormentes szilvalekvár
  • őrölt mák
paradicsomos-kolbászos tészta szénhidrát diéta cukorbetegség inzulinrezisztencia

 

 

Elkészítése:

  • Összekeverjük a palacsintatészta hozzávalóit egy habverő segítségével, lefedjük.
  • Amíg pihen a tészta, elkészítjük a sodót.
  • Egy lábasban a tojást, az édesítőt és a vaníliát elkeverjük, majd hozzáadjuk a tejszínt és a vizet is.
  • Lassú tűzön folyamatosan kevergetve addig „főzzük”, amíg egy picit be nem sűrűsödik. Igen, ez idő. Onnan tudod, hogy jó, hogy egy kanalat belemerítesz, a hátoldalán húzol egy csíkot az ujjaddal, és az csík karakteresen ott marad. 😊
  • Feltesszük a tapadásmentes serpenyőnket forrósodni.
  • A serpenyő közepére a sűrű masszából kb. egy fél merőkanálnyit csurgatunk, addig sütjük, míg elkezd finoman bugyborékozni, a széle pedig éppenhogy szilárdulni. Ekkor megfordítjuk, és még kb. fél-1 percet sütjük.
  • Két palacsinta közé lekvárt kenünk, rácsurgatunk a sodóból, meghintjük egy kis mákkal, és már ehetjük is! 😊

 

A számok:

  • Ebből az adagból 28 tenyérnyi palacsintám lett.
  • 1 db palacsintába 6,32 g ch van.
  • 10 dkg palacsintában 26,33 g ch van.
  • 1 dkg palacsintában 2,63 g ch van. Ha nem lennének egyformák, így könnyebb számolnod, mérned.
  • A teljes adag sodóban 6 g ch van.
  • A lekvárnál az irányadó, ami a csomagoláson van. ha nincs, akkora szilva szénhidráttartalmát szorozd meg 2,5-lel, és nagyon nem lősz mellé a sűrű, hozzáadott cukrot nem tartalmazó, szatmári szilvalekvároknál.

 

Tippek, megjegyzések:

  • Akkor működik jól a recept, ha a hozzávalók szobahőmérsékletűek, de kézmelegnél semmiképp nem melegebbek, és nem is hűtőhidegek.
  • Fordítás után nem kell lelapogatni a palacsintát, akkor elveszti a habos, könnyed állagát.
  • Ha vadiúj, szuper tapadásmentes serpenyőd van, nem szükséges aláolajozni. Ha kicsit már régibb, esetleg picit sérült, egy ecsettel nagyon vékonyan kend ki olajjal vagy kókuszolajjal.
  • Ha van több serpenyőd, cserébe kevés időd, vesd be őket, süsd párhuzamosan őket, így időt spórolhatsz.
  • Nem kell megvárni, míg totál szilárd lesz a teteje, érdemes alákukkantani és hamarabb megfordítani.
  • Én 9 hőfokozatú tűzhelyen sütöttem a 6-7-es fokozaton. A 6-oson kicsit tötymörgősebb, a 7-esnél jobban kell figyelni, egy 6,5-es pont tökéletes lenne. 😊
  • Egy picit tudsz gyorsítani a sodón, ha adsz hozzá 2 ek. tápiókakeményítőt (Ez a teljes sodó szénhidráttartalmán 16 g ch-tal emel.)

 

Jó étvágyat! Majd írd meg, hogy ízlett! :-)

húsvéti receptek terhességi cukorbetegség gdm kismama szénhidrát diéta

Diéták & Álmok klub

havi tagsági díjas online program

CUKORBETEGEKNEK

INZULINREZISZTENSEKNEK (IR)

ÉLETMÓDVÁLTÓKNAK

Lipták Nóra, diétás tanfolyam fejlesztő-vezető, étrendíró és életmódváltást segítő, megoldásfókuszú mentor-coach vagyok.

Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)

Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!

Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.

Aktuális tanfolyamaimról ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ!

Facebook
YouTube
YouTube
Set Youtube Channel ID
Pinterest
Pinterest
fb-share-icon
Instagram