Az egyik legnagyobb sláger a blogon a retek tzatziki. Nem véletlenül, hiszen annyira klassz, pláne tavasszal és húsvétkor annyira jól bevethető vendégség, de egy szimpla hétköznap esetén is. Ráadásul pikk-pakk megvan, tényleg nem agysebészet összeállítani. Tegnap viszont 2 csokorral a kosaramban megláttam egy rekesz karalábét is, és akkor villant be, hogy ezek ketten milyen pompásan meglennének egymás mellett. Természetesen cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet. Arra figyelj, hogy ez görög joghurttal készült, így ha reggel és este is szeretnél belőle enni, akkor inkább tejföllel készítsd, mert annak lassabb a felszívódása.
KARALÁBÉ TZATZIKI RETEKKEL
Hozzávalók:
20 dkg karalábé nagy lyukú reszelőn reszelve
15 dkg retek nagy lyukú reszelőn reszelve
1 tk. só
15 dkg görög joghurt
1 gerezd fokhagyma reszelve vagy kinyomva
1 púpozott tk. mustár
pár csepp citromlé
pár tekerésnyi frissen őrölt bors
Elkészítése:
A reszelt karalábét és retket összekeverjük a sóval, és 5-10 percet állni hagyjuk.
Amíg a karalábé és a retek kiereszti a levét, az összes többit egy tálban elhabarjuk.
A kézzel kifacsart retket hozzákeverjük a joghurthoz, és már tálalhatjuk is. :-)
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Ha a rukkolás-sajtos csigákatszeretted, ne hagyd ki a rukkolás diós kifliket sem. Ha van időm és energiám, nagyon szeretek kifliket, zsemléket, stanglikat sütni. Amikor összeállítom a tésztát, az elején szinte el sem hiszem, hogy ebből valami klassz fog kisülni, de aztán pár perc múlva, ahogy a hozzávalók hatnak egymásra, megszületik a csoda, az a kis rugalmas tésztagombóc, és megnyugszom. Kevertem bele apróra vágott rukkolát, és diódarabokat ültettem a kiflik tetejére. Cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet, ha pedig szimplán csak egészségtudatos vagy, próbáld ki Te is!
HÁZI RUKKOLÁS-DIÓS CSAVART KIFLI
Hozzávalók:
32 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
8 dkg fehér tönkölyliszt
5 dkg búzasikér
2 csapott tk. só
2 ek. olaj
2 dkg élesztő
2,5 dl langyos víz
0,5 dl cukrozatlan habtejszín
5 dkg rukkola apróra vágva
2 dkg pirított dió durvára vágva
Elkészítése:
Az élesztőt elhabarjuk a tejszínnel és a langyos vízzel. Összekeverjük a liszteket a sikérrel és a sóval, a közepére mélyedést készítünk, beleöntjük az olajat és az élesztős keveréket.
5 perc alatt kézi robotgéppel (vagy akár kézzel) rugalmas tésztát gyúrunk belőle (akkor jó, ha elválik az edény falától), 2 perc alatt hozzádolgozzuk az apróra vágott rukkolát, és tiszta konyharuhával lefedve langyos, huzatmentes helyen 1 órát kelesztjük (vagy a langyos sütőben 30 percig).
Kicsit megdögönyözzük, 10 egyforma részre osztjuk.
1 gombócot elfelezünk, és 2 db kb. 18-20 cm-es rudacskát sodrunk, egymás mellé helyezünk. Az egyik oldali végüket összetapasztjuk, majd a kettőt összefonjuk, egy sütőpapíros tepsire helyezzük. Így járunk el a maradék 9 gombóccal is, majd lefedjük egy sütőpapírral, és még 30 percet kelesztjük.
Ha megkelt, szobahőmérsékletű, elhabart tojással óvatosan lekenjük, megszórjuk a dióval és durva szemű sóval (elhagyható), és 180 fokra előmelegített sütőben 22-23 perc alatt enyhén aranyszínűre sütjük. Én 18 percnél megfordítottam, hogy egyenletesebben süljenek. Ha kihűlt, ehetjük is!
Tipp: Amit nem eszünk meg helyből, fagyasszuk le mielőbb, így mindig frisset tudunk enni.
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Pár napja teljesen rá vagyok kattanva a zöldekre, salátákra és a rukkolára. Egy kicsi maradt tegnapról, így jött az ötlet, hogy belecsempésszem valami péksüteménybe, amit már rég sütöttem. Készült belőle kifli és ez a sajtos csiga, ami a családnak estére egy kis salátával és sonkával tökéletes vacsora volt. Természetesen cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része lehet, de nem diétázó családtagjaid is szeretni fogják.
ISTENI RUKKOLÁS-SAJTOS CSIGÁK
Hozzávalók:
32 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
8 dkg fehér tönkölyliszt
5 dkg búzasikér
2 csapott tk. só
2 ek. olaj
2 dkg élesztő
2,5 dl langyos víz
0,5 dl cukrozatlan habtejszín
2 dkg rukkola apróra vágva
2 dkg olvasztott vaj
20 dkg reszelt sajt pl. Cheddar, Gouda
Elkészítése:
Az élesztőt elhabarjuk a tejszínnel és a langyos vízzel.
Összekeverjük a liszteket a sikérrel és a sóval, a közepére mélyedést készítünk, beleöntjük az olajat és az élesztős keveréket.
5 perc alatt kézi robotgéppel (vagy akár kézzel) rugalmas tésztát gyúrunk belőle (akkor jó, ha elválik az edény falától), 2 perc alatt hozzádolgozzuk az apróra vágott rukkolát, és tiszta konyharuhával lefedve langyos, huzatmentes helyen 1 órát kelesztjük (vagy a langyos sütőben 30 percig).
Kicsit megdögönyözzük, 4 egyforma részre osztjuk, egyesével kinyújtjuk kb. 20×25-ös téglalapokká, vékonyan megkenjük az olvasztott vajjal, megszórjuk 5-5 dkg reszelt sajttal, és a hosszabbik oldalánál kezdve feltekergetjük őket, és egy éles késsel 12-12 db részre vágjuk.
Előmelegítjük a sütőt 200 fokra, a csigákat 3-4 cm távolra helyezzük egymástól 2 nagy sütőpapíros tepsin (kell a hely, mert megnőnek), és 16-18 perc alatt enyhén aranyszínűre sütjük (Egyszerre csak 1 tepsi legyen a sütőben!). Én 13 percnél megfordítottam, hogy egyenletesebben süljenek.
Ha kihűlt, ehetjük is!
Amit nem eszünk meg helyből, fagyasszuk le, így mindig frisset tudunk enni.
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
A tél vége felé, amikor az égövünkön megtermő gyümölcsök nagyjából kimerülnek az almában és a körtében (amelyek amúgy tartalmaznak rengeteg számunkra fontos ásványi anyagot és vitamint), és még messze van a bogyós gyümölcsök ígérete, kell némi kreativitás, hogy ne und meg ezt a kettőt. Mutatok most Neked 5 olyan almás receptet, amit viszonylag kevés munkával el lehet készíteni, isteni finomak és persze cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta részei lehetnek.
5 SZUPER ALMÁS RECEPT
ALMÁS-RÉPÁS TOJÁSSALÁTA
Sokan szeretjük a gyorsan, egyszerűen elkészíthető ételeket, és a jól variálható alapanyagokat. A tojás pont ilyen, ráadásul ebben a salátában remekül kiegészíti a répa ropogóssága és az alma édessége. Igazán jól használható kiegészítője lehet a hétköznapi étkezéseknek és a hétvégi vendégségeknek is. Kiváló lehet önmagában és szendvicstöltelékként is.
Nagyon szeretem az egyszerű és nem túl édes süteményeket. Na, ez az almás galette pont ilyen. Úgy jött az ötlet, hogy almás pitét terveztem készíteni, amikor szembe jött velem Sallay Fanni erdei gyümölcsös galette-je, és egyszerűbbnek tűnt a recept, mint az enyém. Teljes kiőrlésű liszttel készítettem, így simán beilleszthető cukorbetegek és inzulin-rezisztensek szénhidrát diétájába, egy szelet tökéletes lehet akár uzsonnára is. Nem kell hozzá sok extra hozzávaló, a nagyszerűsége tényleg az egyszerűségében rejlik, és abban, hogy nagyon klasszul variálható. Ráadásul a kis rusztikus egyszerűségében még csinos is.
Egy édes túrós fogás, ami jól jöhet akár édességként, akár péksüteményként tízóraira, uzsonnára. Hétvégi kirándulásokkor is jól bevethető. Jól fagyasztható, így érdemes belőle akár nagyobb adaggal is készíteni, így csak elő kell kapni váratlan vendégsereg esetén, gyorsan kiolvasztani akár mikróban, akár sütőben.
Ezt a salátát az Anyukám sokszor készíti, mi csak Barbie salátának hívjuk. :-) Önmagában is finom, de köretként és főételek kísérőjeként is megállja a helyét. Gyorsan készen van, de akár előző nap is elkészíthető. Cukorbetegek és inzulin-rezisztensek is nyugodtan ehetik. :-)
Jelenleg ez az egyik kedvenc hétvégi uzsonnám. Ahogy megpirul a szezámmag és az alma kicsorduló, karamellizálódó leve, az valami hihetetlen ízkombinációt eredményez. Tényleg nem ördöngösség összedobni, mindössze 5 hozzávaló kell hozzá, cukorbetegek és inzulin-rezisztensek is beilleszthetik szénhidrát diétájukba, és még a család is imádni fogja. Kell ennél több?
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Annyira örülök, hogy az elmúlt napokban végre kisütött a nap, langyoskás lett az idő, a kertünkben kidugta pár napja a fejét egy hóvirágcsokor, és már tényleg csak karnyújtásnyira van a tavasz, és a harsogó zöld medvehagymaszezon, épp ezért összeszedtem Neked a 3 kedvenc medvehagymás receptünket: egy levest, egy lepényt és egy medvehagymás kence receptjét. Természetesen mindegyik cukorbetegség és inzulinrezisztencia esetén a szénhidrát diéta része is lehet. Lássuk!
3 EGYSZERŰ TAVASZI RECEPT MEDVEHAGYMÁVAL
MEDVEHAGYMALEVES VAJBAN SÜLT RETEKKEL
A medvehagyma gyönyörű harsányzöld színével és fokhagymás spenótra hajazó ízével kötelező elem minden tavaszi háztartásban. A retek, mint levesbetét kedves barátnőm,Farkas Viki „Kicsi Vú”(aki egyébként a kínai ötelemes konyha hazai nagykövete) egyik szuper főzőtanfolyamán szerzett tudás alapján inspirálódott. Ennél egészségesebb, tavaszibb levesbetétet nem is nagyon tudok elképzelni. A leves fontosságára a tanfolyamaimon is felhívom a figyelmet, ez a leves pedig abszolút beilleszthető cukorbetegek, inzulin-rezisztensek és életmódváltók szénhidrát diétájába. Ráadásul kb. 15 perc alatt tényleg kész van! Ebben ez a tipikusan “sokat és sokszor” leves! :-)
Biztos voltam benne, hogy amint beköszönt a medvehagymaszezon, helyből zsizsegni kezd majd az agyam, hogy mi jókat lehet belőle készíteni, és kiélvezni ezt a rövidke időt, amíg terem, így került bele a család kenyerébe is. Természetesen beilleszthető cukorbetegek, inzulin-rezisztensek és életmódváltók szénhidrát diétájába, de ha nem diétázunk, akkor is nagy sikere lesz a környezetünkben!
Hétvégén délutáni vendégek jönnek, és semmi ötleted, mivel kínáld őket? Legyen emlékezetesen finom, de azért egészséges és diétába is illeszthető? Használjuk ki, hogy zöldellik a friss medvehagyma, keverjünk majd be gyorsan egy medvehagymás túrókrémet! Ez így még unalmasnak tűnik? Nem az, de csavarjunk egyet rajta! Lássuk, hogyan tehetjük izgalmasabbá és maradandó ízélménnyé! Mindennel együtt maximum 15 perces recept. :-)
Egykori terhességi cukorbetegként kezdtem el írni 2014-ben a Diéták & Álmok blogot, majd inzulin-rezisztensként folytattam. 2015-ben hoztam létre a Diéták & Álmok honlapot elsősorban azért, hogy minél hitelesebb információval, gyakorlati útmutatóval és receptekkel tudjam segíteni a sorstársakat. Küldetésemnek tekintem segíteni cukorbetegeknek, inzulinrezisztenseknek és életmódváltóknak a szakember által előírt szénhidrát diétájukban való elindulást, illetve régóta diétázóknak új lendületet adni. Hiszem, hogy igenis lehet jóízűen diétázni! :-)
Kérdésed van a szénhidrát diétás tanfolyamokkal kapcsolatban? Írj nekem a nori@dietakesalmok.hu címre, igyekszem mihamarabb válaszolni!
Az e-mail tanfolyamok és az étrendek nem helyettesítik a diabetológiai, endokrinológiai és dietetikusi tanácsadást, hanem hatékonyan kiegészíthetik azt.
Lipták Nóra vagyok, Nóri, egykori terhességi cukorbeteg, jelenleg IR-es. Célom, hogy segítsem az életmódváltásodban való elindulásodat és akár rutinos diétázóként is új lendületet kapj.
Diétázz velem Te is jóízűen és szélsőségektől mentesen!
A dietakesalmok.hu-n található tartalom (képek és videók is!) a szerző, Lipták Nóra szellemi tulajdonát képezik, szerzői jogi védelem alatt állnak (2016. évi XCIII. törvény alapján), annak bárminemű – akár részleges – másolásához a szerző előzetes írásbeli engedélye szükséges. A Diéták és Álmok oldalról cikkeket, információkat átvenni csak a forrásra, a dietakesalmok.hu oldalra való élő hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt, és egyértelműen, aktív webes linkkel hivatkozik a dietakesalmok.hu-ra.
ARCHÍVUM
Archívum
Set Youtube Channel ID
Tájékoztatunk, hogy ez az oldal, mint a legtöbb weboldal - a jobb felhasználói élmény érdekében - sütiket használ. Honlapunk használatával ezt tudomásul veszed, köszönjük.